Magyar ácsok, festők félmilliós fizetésért mennek Nyugat-Európába

Beküldve: 2011-10-24    Forrás: origo.hu

Akár havi 400-500 ezer forintos nettó fizetéssel várják nyugat-európai cégek a magyar szakmunkásokat, ha beszélnek nyelveket. Ez derült ki a Budapesten hatodik alkalommal rendezett nemzetközi állásbörzén, amelyet az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) magyar tagozata szervezett. Szombaton 26 munkaadó és 18 nemzeti EURES-tanácsadó várta a külföldre vágyó álláskeresőket.

Három 30 év körüli mosolygós fiatalember áll a "Trefort AB" feliratú stand mögött. Mint kiderült, egy stockholmi építőipari cég vezetői, és ottani építkezésekre keresnek mesterembereket: festőket, ácsokat, kőműveseket. "Kifejezetten magyar szakmunkásokat keresünk, mert nagyon meg vagyunk elégedve velük. Úgy látjuk, jól tudnak együttdolgozni a svédekkel. Pontosak, precízek, az utasításoknak megfelelően dolgoznak" - mondja Pär Johansson az egyik cégvezető. Havi nettó 400-500 ezer forintnak megfelelő fizetést kínálnak, ezen kívül fizetik a szállást és kéthavonta a Magyarországra utazást.

Bővebben>>>

<<< Járai: A kormány gazdaságpolitikája egy hét alatt elbukott

Jelentős az államháztartási hiány >>>

Címkék: Katar, Németország, Svédország, Anglia, Hollandia, külföldi munkavállalás, álláskeresés, EURES,